2023. május 6-án a Hősök terét ismét birtokba vették a szenior örömtáncosok egy órára. Fáradhatatlan oktatótársunk, a zseniális szervező Radvánszki Edit, már-már hagyományt teremtve, minden év tavaszán gondoskodik a szenior örömtánc flashmobról. Ez alkalommal mintegy 1000 szenior örömtáncos jött el az eseményre az ország különböző településeiről. Színes pólóikban vidáman és felszabadultan táncolták kör- és blokktáncaikat. Edit kedves és szeretetteljes köszöntőjével nyomban megadta a jókedvű alaphangulatot. A gondos előkészítést az is bizonyítja, hogy még ügyeletes orvos is készenlétben állt.
Köszönjük Editnek és segítő oktatótársainak a „rendkívüli” szenior örömtánc órát!
(Az alábbi videó csupán egy rövid ízelítő a fergeteges hangulatról.)
A St. Pölten-i Szakfőiskola 2022-es tanulmánya megállapítja: a rendszeres táncolás nem csupán az egyensúlyérzéket javítja, hanem pozitív hatással van az idős személyek szociális kompetenciájára és önállóságára is.
A tanulmány eredménye
Mind ez ideig csak kevés tanulmány hasonlította össze a táncmozgásokat más sportos aktivitásokkal. Ennek a munkának az volt a célja, hogy olyan 60-tól 80 éves személyek különböző képességeit vizsgálja meg fizikai állapotukat és szociális viselkedésüket tekintve, akik
a) rendszeresen táncolnak,
b) sportosan aktívak,
c) csupán annyit mozognak, amit a mindennapi élet megkíván.
Ehhez jött még 50 egészséges személy (átlagosan 66,8 +/-4,2 évesek), akiket mértek. Vizsgálták az egyensúlyérzéket, a járás gyorsaságát, a térdek feszítőizmának kitartását, a csípőabdukciót és a vádliemelő izom erősségét. A résztvevők írásban válaszoltak a fizikai aktivitásukkal és a szociális integrációjukkal kapcsolatos kérdésekre. A MiniBESTest-ben azok a személyek, akik rendszeresen táncoltak, az egyensúlyérzék terén átlagosan 99% valószínűséggel értek el szignifikánsan magasabb pontértéket azokénál, akik rendszeresen sportoltak, de a legalacsonyabb értékeket azok mutatták, akik csak éppen annyit mozogtak, amit a hétköznapok megkívánnak. A sportoló személyek MiniBEStest-eredményei megegyeznek az ugyanolyan korú, egészséges kanadai emberek referenciaértékeivel, míg a csupán keveset mozgók referenciaértékei alacsonyabbak, átlagosan a 10 évvel idősebb, rendszeresen táncolók referenciaértékeivel egyenlők. Az eredmények bebizonyították, hogy az egyensúlyérzékben határozott különbségek vannak a rendszeresen táncolók, a rendszeresen sportolók, valamint a csupán alig-alig mozgók között. A tanulmányok megerősítik azt, hogy a tánc az egyensúlyérzékre szignifikánsan hat.
Végkövetkeztetések
A rendszeresen táncoló 60-80 éveseknek az egyensúlyérzékük jobb, mint az ugyanolyan korú sportoló személyeké - még akkor is, ha az utóbbiak testileg aktívabbak; az egyensúlyérzéket, erőnlétet, testi aktivitást és szociális integrációt tekintve a legalacsonyabb értékeket azok az idősek mutatják, akik csupán annyit mozognak, amit a mindennapi élet megkövetel; alacsony szociális integrációt mutató emberek számára javasolt a rendszeres mozgás, de mindenek előtt a rendszeres táncolás.
Szenior örömtánc
A szenior örömtánc programja nemzetközi táncokat kínál különféle figurákkal és változatos lépéskombinációkkal, mint például körtáncok, páros táncok, többpár-táncok. A rendszeres táncolás ideális edzés az egész testnek, hasznos az egészségre, mint pl. mozgékonyság, koordinációs és orientációs készség, valamint csökkenti az elesés veszélyét. Nemzetközi tanulmányok bizonyítják: a szenior örömtánc javítja az életminőséget, a táncolók szociális kompetenciáját és hatékonyan tudja megelőzni a depresszió és a demencia kialakulását.
2023. március 4-én a két osztrák vizsgabiztos, Ursula Mihelic és Karl Hömstreit tiszteletére szenior örömtánc oktatói találkozót szervezett két oktatótársunk: Derékné Laza Judith és Drimál Andrea. Sajnos a Király utcai terem méretei miatt a résztvevők számát 50 főben voltak kénytelenek korlátozni. Oktatótársaink nemcsak Budapestről érkeztek, hanem az ország távoli szegleteiből is, mint például Szentgotthárd, Mosonmagyaróvár, Sopron, Békéscsaba, Székesfehérvár, Eger ... Karl szinte már legendásan népszerű a magyar oktatók körében, sokunk személyes jóbarátja, hiszen többször járt már Budapesten vizsgabiztosként és a pandémia idején online órákat tartott a FB-on. A rendezvényt Drimál Andi fellépőcsapata nyitotta meg egy palotással, amit Smuró Judit által megálmodott koreográfiára táncoltak el szépen, ügyesen, méltóságteljesen. Az utána következő táncokat felváltva vezényelték le magyar oktatók, de főleg az osztrák vendégek tanítottak a jelenlevőknek sok érdekes, új táncot. A szünetekben finomabbnál finomabb sütiket kóstolgattunk, amiket a táncostársak sütöttek és hoztak magukkal. Köztudott, hogy a szenior örömtánc oktatók szenvedélyesen szeretik a csoportjaikat táncra oktatni, de ez alkalommal egy másik szerepbe kerültek: őket tanították új táncokra! Csodálatos volt látni, hogy ez a sok ügyes táncos milyen pillanatok alatt megértette és elsajátította az új koreográfiákat. Szinte hasítani lehetett a teremben annak a sűrű boldogságnak a levegőjét, ami a szenior örömtánc oktatókat eltöltötte. Ha a zene úgy hozta, akkor elegánsan, kecsesen lépkedtek, máskor lazán-vagányul „rázták” – de mindig felszabadultan és szélesen mosolyogva.
A különleges élményt sokáig őrizni fogjuk a lelkünkben.
Csirmaz Szilvia
PS: Köszönet Derékné Laza Judithnak az eseményt megörökítő videóért.
Kedves Oktatótársak,
2023. március 4-én, a K11-ben tartott oktatói tánctalálkozón, amelyen két osztrák szeniortáncos barátunk: Ursula Mihelic és Karl Hömstreit is részt vett, Radvánszki Edit oktatótársunk átadott nekem a nevetekben egy gyönyörű, üvegbe gravírozott szenior örömtánc logót és egy oklevelet. Rendkívül meghatódtam, és ezeket a tárgyakat azóta is nagy becsben tartom. Közösségünk minden tagjának szívből köszönöm az elismerést, és arra buzdítom magunkat, hogy továbbra is lelkesen munkálkodjunk azon, hogy a Szenior Örömtánc Mozgalom a MOZGÁS – ÖRÖM – AGYTORNA
jelmondatunk jegyében tovább népszerűsödjön, hozzon sok-sok vidámságot, barátságot, értelmes és az egészségre jótékonyan ható elfoglaltságot minél több idősödő honfitársunk életébe.
Csirmaz Szilvia
a mozgalom alapítója
2023. március 3-4-5-én levizsgázott a 11. csoport, így újabb 29 oktatótárssal szaporodott a mozgalmunk. Különleges színfoltot jelentett, hogy volt egy „kéthónapos” vizsgázónk is. Ugyanis Horváth-Szalma Klaudia ez év januárjában adott életet kislányának, aki hevesen tiltakozott, ha nem lehetett édesanyja ölelésében. Így Klaudia a babájával a karján vezényelte le a vizsgatáncát - eredményesen. Különösen a vasárnap telt el felhőtlen hangulatban, hiszen addigra már mindenki túl volt a vizsgadrukkon és kézhez kapta a tanúsítványát. Bámulatos tehetségek kerültek felszínre: kiderült, hogy Silingi Juditban egy költő lakozik, elvarázsolva hallgattuk Stiegler Krisztina gyönyörű hangján a My Fair Lady egyik dalbetétjét, és élvezettel kóstolgattuk Patakiné Marika mogyorós, fehér csokis és szilvapálinkás, kézzel készített csokoládécsodáit. Krisztina vezényletével összekapaszkodva-hajladozva énekeltük a „Szeressük egymást gyerekek” című nótát, és úgy éreztük, hogy ezek a felemelő pillanatok örökre bevésődnek az emlékezetünkbe.
2023. január utolsó napjaiban került sor egy újabb TEM 3 továbbképzésre az Eötvös10-ben. A véletlen úgy hozta, hogy a különböző időben végzett csoportokból összeverbuválódott szenior örömtánc oktatói csapat ez alkalommal meglepően jól egymásra tudott hangolódni. Új ismeretségek, szimpátiák, sőt barátságok is kötődtek. 38 új tánc megtanulása 2 nap alatt a résztvevők számára rettentő nagy kihívás mind testileg, mind szellemileg. A jelenlevők mégis könnyedén vették az akadályokat. Azért a nap végére derekasan elfáradtunk.
Ilyen alkalmakkor azonban nem csak a továbbképzés vezetőjétől, hanem egymástól is rengeteget tanulunk. Meghallgatjuk Emese tapasztalatait és javaslatait a történelmi táncokról, utánozzuk Judit Rózsa vagy más „profik” szép mozdulatait, hasznosítjuk Attila vagy Márti, illetve mások javaslatait a táncok variálhatóságára. Aztán köztünk volt az „atomlady” is (én így nevezem magamban Annamáriát, aki szédítő temperamentummal és energiával bír), és vezetése alatt még az óra befejezése után is ott maradtak néhányan, és tovább táncoltak.
A költő szavaival élve: „Ez jó mulatság, férfimunka volt!”
2022. november 25-26-án sor került a harmadik, egyben 2022 utolsó TEM 4 továbbképzésre is. Ezzel összesen 79 oktatótársunk repertoárja gyarapodott 25 új tánccal és ugyanannyi nagyszerű zenével. A továbbképzés ezúttal is kitűnő hangulatban zajlott, a táncok nagyon tetszettek a résztvevőknek. Köszönöm a nagy érdeklődést - jövőre folytatjuk!
Üdvözlettel
Csirmaz Szilvia
Kedves és szívet melengető ötletét valósította meg Fellegi Annamária oktatótársunk, mert mint mondta: „… hisszük, hogy együtt lenni jó, és a tánc, a barátság mindenkinek elixír és lelki muníció”.
A Budapest XVIII. kerületi Sztehlo Gábor Evangélikus Gimnázium tornatermében 2022. november 17-re megszervezett egy olyan szenior örömtánc foglalkozást, amin a gimnázium 12.c osztály 27 tanulója és 2 tanára, valamint 40 pestszentlőrinci szenior örömtáncos vett részt. Mi több, egy kisebb csoport a táncoktatójuk vezetőjével, Kukorelli Noémival még vidékről, a Győr közelében fekvő Tétről is eljött erre az eseményre. A fiatalok és idősebbek teljesen betöltötték az iskola tornatermét, a két generáció közös és szeretetteljes együttléte meghatottsággal töltötte el a szíveket. A résztvevők egészen kicsöngetésig felszabadultan, nagyszerű hangulatban táncolták végig a különleges „örömtáncos tornaórát”. Bebizonyosodott, hogy a szenior örömtánc tanítási módszertana, illetve egyszerű koreográfiái kiválóan adaptálhatók iskoláskorú gyermekek mozgásigényének a kielégítésére, akik az örömtáncóra alatt nem csupán agytornát és mozgást végeznek, hanem remekül szórakoznak is.
2022. november 11-12-én sor került a második TEM 4 továbbképzésre. A továbbképzés most is igen jó hangulatban zajlott, a táncok tetszettek a résztvevőknek. Köszönöm táncoktató társaim fegyelmezett és derűs együttműködését, valamint a névnapi gratulációt.
Üdvözlettel
Csirmaz Szilvia
2022. november 4-5-én volt az első TEM 4 ("Tanz einfach mit") továbbképzés. A résztvevők - az azonnali tetszésnyilvánítások, illetve visszajelzések alapján - érdekes, jól használható táncok és szép zenék tulajdonosai lettek. A továbbképzés igen jó hangulatban zajlott.
Köszönöm minden lelkes kollégának a fegyelmezett és derűs együttműködését.
A követező TEM 4 továbbképzések időpontjai: november 11-12 illetve november 25-26.
Csirmaz Szilvia
Egy merőben új továbbképzésre került sor 2022. március 18-19-20-án. 21 bátor és az új kihívásoktól sem félő szenior örömtánc oktató jelentkezett, hogy elsajátítson 18 új táncot, melyeknek a döntő többsége reneszánsz kori, úgynevezett udvari tánc volt.
Ennek kapcsán sok új figurát ismertek meg, például hogy mi az a „tükör Handtour”, páros Dosado, hogyan kell eljárni a jobb vállas és bal vállas „Hecke”-t, milyen a „Dip and Dive”-figura vagy a „Grimmstock Hecke”…
A továbbképzés a résztvevőktől rendkívüli koncentrációt és figyelmet igényelt, és talán ennek ellensúlyozására tanulás közben bőségesen születtek humoros megjegyzések és viccelődések. A három együtt töltött nap után jókedvűen, feltöltődve és elégedetten tért haza mindenki.
Egy kis ízelítő a táncokból és az újonnan tanult figurákból.
További videók az Események menüpontban találhatók.
Jó nézelődést kívánunk!
2021. 09. 21-én a Hősök terén táncoltak a szenior örömtáncosok az Alzheimer Világnap alkalmából. A nagyszerű eseményt ismét Radvánszki Edit szervezte és nagy lelkesedéssel levezényelte.
2021. 09. 21-én Szolnokon is megemlékeztek az Alzheimer Világnapról. Több tucat szenior örömtáncos vett részt ezen a felemelő eseményen. A Szolnok TV készített egy szép összeállítást a táncokról és az örömtáncosokról.
(Köszönet a Szolnok Tv-nek a közreműködésért.)
A Szolnok TV szíves hozzájárulásával.
Almási Judit és Derékné Laza Judith oktatótársaink Noszvajon tartottak tánctábort. 2021. szeptember 30-án egy egész napos egri kirándulásra mentek, de aznap sajnos sokat esett az eső. Ám a táncosok kitartottak, és meg is érkezett a jutalmuk, mert pár perccel 17 óra után elállt az eső, és végre eltáncolhatták a kedvenc táncaikat a Dobó téren. Nem kellett csalódnia annak a közel 40 környékbeli táncostársuknak sem, akik Dobáné Anna örömtáncoktató vezetésével erre az eseményre érkeztek Egerből, Recskről, Miskolcról. Nézőközönség is akadt, bár nem olyan nagy számban, mint azt jó idő esetén remélték.
(Az Eger Televízió szíves hozzájárulásával)
Az Idősek Világnapja alkalmával szervezett eseménnyel kapcsolatosan az TV Eger egy stúdióbeszélgetésre hívta meg a szenior örömtánc oktatókat, majd a helyszínen is készített egy rövid tudósítást.
(Az Eger Televízió szíves hozzájárulásával)
Köszönet az Eötvös 10 PinceKlubnak és Kovács-Cohner Robinak a kedves és vicces beszélgetésért.
A teljes videót itt találjátok
https://youtu.be/qy5zcyu_SaI
Vagy az Eötvös 10 Facebook oldalán
(7) Eötvös10 Közösségi és Kulturális Színtér | Facebook
Tekintettel arra, hogy helyszíneink száma szinte naponta gyarapszik, a könnyebb tájékozódás érdekében mostantól egy interaktív térképpel segítünk Önnek megtalálni a lakóhelyéhez legközelebb eső szenior örömtánc foglalkozások helyszíneit.
Az alábbi térképre kattintva megtalálhatja az összes magyarországi szenior örömtánc foglalkozásokat.
A foglalkozások pontos időpontjait illetve a felelős oktató elérhetőségét megtalálja PDF-listákon (lent).
A szenior örömtánc speciálisan az idősödő korosztály számára tervezett, kímélő, közösségi mozgásforma.
Aktuális hírek legfrissebb rendezvényeinkről, fellépéseinkről és közösségi programjainkról.
Rendszeresen tartunk szeniortánc-oktatói tanfolyamokat, valmint továbbképzéseket.
Ízelítő táncfoglalkozásainkról, fellépéseinkről és közösségi programjainkról. Médiavisszhang, vélemények.
A Szenior Örömtánc Magyarország központi helyszíne:
Eötvös 10 Közösségi és Kulturális Színtér
Budapest VI. kerület, Eötvös utca 10.
Csirmaz Szilvia (70/223-4070)
Itt tölthető le a Szenior Örömtánc Magyarország okleveles oktatóinak és helyszíneinek teljes listája.
Nagy örömünkre szolgál megjegyezni, hogy 2018-ban már majdnem száz oktató foglalkozásain élvezhetik a Szenior Örömtánc által nyújtott vidám, felszabadult és aktív kikapcsolódást.
Tekintettel arra, hogy helyszíneink száma szerencsésen gyarapszik, a könnyebb áttekinthetőség érdekében a lista bontott formában tölthető le, vagyis külön szerepelnek vidéki városaink, településeink, illetve a fővárosi foglalkozások helyszínei (kerülti bontásban).